Hogyan 4

Volt olyan is, hogy egy vidéki városban laktunk és találtam szexhirdetésben egy idős házaspárt (én kb. 33-35 éves lehettem, ők pedig 60-asok) a férfi jelentkezett, hogy megnézné ahogy reiszolok előtte, szopni is szeretne és ha jó vagyok, megbaszhatom a nejét és az kiszop üresre. Első alkalommal a férfi fogadott, én azonnal vetkőztem, hiszen ez volt a kérése. Bementünk a szobába, leült elém és szopni kezdett. Mivel én nem élvezem,ha férfi szop, kértem, hogy az ujjaival kúrjon meg, mert különben nem kap gecit. Hát a vaskos ujjaival addig baszot, míg kiszívott üresre. Megdicsért és beígérte az as… 더 읽기

작성자: perverzallat 7달 전

Hogyan 3

Volt, hogy autózás közben levetkőzött a kérésemre alul, feltette terpeszben a lábait a műszerfalra és így, széthúzva a lucskos nagy, öklözhető vagináját, maszturbált. Ilyenkor mindig lassan előztem le a teherautókat, hogy feltűnjön a sofőrnek, ő meg kihívóan felnézett, hogy látják-e a picsáját. Persze szopattam is útközben gyakran, gecizésig. Az autózást használtam reiszolásra, mutogatásra akkor is, ha egyedül voltam, vagy mentem egy idegenhez szopni, kúratni. Egyik alkalommal egy országúton az alföldön észrevettem, hogy egy idős néni pakolászik az út szélén, a háza mellett, amely egyedül állt… 더 읽기

작성자: perverzallat 7달 전

Hogyan 2

ztán megnősültem. Akkor egy kicsit visszavettem, mert nem tudtam a nejem mennyire lesz vevő a perverzitásaimra. Lassan belevittem mindenbe. Nem részletezem, de partnerem volt a beöntésekben, csipeszezett, viasszal csepegtetett, csalánnal verte a herémet és betömte a seggembe, felkúrt minden zöldséget és gyümölcsöt, ami megfordult otthon és a kertben (a krumplikat is). Elkezdett ő is nyíltan maszturbálni és műfaszokat használni, ha nem voltam kéznél, majd rászokott az igazi faszra és a pinára is, mutogatta magát kamerában egy fiatal egri nagyfaszú srácnak és még szopta is a kamerában a faszomat… 더 읽기

작성자: perverzallat 7달 전

Hogyan lettem perverz köcsöggé 1

Kb. 25 évesen kezdtem el újra. Szexpartnerkereső újság, Apolló szexmozi, majd megnyitott a dob utcai, az Intim Center, a Hegedűs gy. utcai, a Glory Hole, a király utcai és sorban a sok reiszolda. Az Apollóban reiszoltam először nyilvánosan idegen férfiak csoportjának és ott szoptam, de talán csak 2-3 faszt. Inkább reiszolós hely volt. A Glory Holeban lukon át szoptam gyakrabban. Általában olyankor mentem ilyen helyekre, amikor kevesen vannak. Egyrészt nem akartam hogy rendőrök lekapcsoljanak (ez még az átkosban volt!), másrészt könnyebb szemmel tartani a faszokat. Minden helyen, amikor csak le… 더 읽기

작성자: perverzallat 7달 전
xHamster는 성인 전용 웹사이트입니다!

xHamster에서 제공되는 콘텐츠에는 포르노 자료가 포함될 수 있습니다.

xHamster는 18세 이상 또는 귀하의 관할권에서 법적 연령 중 더 높은 것으로 엄격하게 제한됩니다.

우리의 핵심 목표 중 하나는 부모가 미성년자의 xHamster 액세스를 제한할 수 있도록 돕는 것입니다. xHamster는 RTA(성인 제한) 코드를 완벽하게 준수하고 있으며 여전히 유지하고 있습니다. 즉, 간단한 자녀 보호 도구로 사이트에 대한 모든 액세스를 차단할 수 있습니다. 책임 있는 부모와 보호자는 미성년자가 온라인에서 부적절한 콘텐츠, 특히 연령 제한 콘텐츠에 액세스하지 못하도록 필요한 조치를 취하는 것이 중요합니다.

가정에 미성년자가 있거나 감독하에 있는 모든 사람은 기본적인 자녀 보호 기능을 구현해야 합니다. 컴퓨터 하드웨어 및 장치 설정, 소프트웨어 설치 또는 ISP 필터링 서비스를 포함한 보호 기능을 통해 미성년자가 부적절한 콘텐츠에 액세스하지 못하도록 차단합니다.